Szalamonidesz Alex

Szalamonidesz Alex vagyok, én vezetem a Zsidró Szalon hálózat talán legexkluzívabb (legkülönlegesebb) szalonját a Rózsadombon a Shape Institute szépség központban.

Kiváló mestereimnek Hajas Lászlónak és Lestyán Csabának köszönhetően, már egész fiatal korom óta a szakma szerelmese vagyok.

Tizenhét éves koromban már szalonvezető voltam és megannyi divatfotózáson és filmforgatáson vettem részt. Majd 10 év munka után tettem egy kis kitérőt a film világába, de 2005. novemberében mégis visszatértem a fodrászat kreatív világába, ehhez Zsidró Tamás adott szakmai irányítást és lehetőséget, azzal, hogy felajánlotta a partnerségét és rám bízta a Kempinski Hotelben található exkluzív Zsidro szalont, majd három év sikeres együtt működés után, tovább léptünk, és ma egy teljesen új és egyedi szalont működtetünk a Rózsadombon.

A szalon a már megszokott magas szintű szolgáltatások mellett különlegesen kényeztető Kerastase rituálé szolgáltatásokkal várja vendégeit.
Valamint a Zsidró Szalonok közül csak nálunk igénybe vehető egy különleges hajhosszabbítási eljárás is, mely természetes hajat használva egyedülállóan természetes hatást kölcsönöz az Ön frizurájának, akár 60 cm-es hosszúságban is.

Várom személyes találkozásunkat!

Szalamonidesz Alex Alex

 

 

Legjobb fotók

  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók
  • Legjobb fotók

logo

ZSIDRO Kft. © Copyright 2008. All rights reserved.
weboldalkészítés | honlap készítés | keresőoptimalizálás by weboriginal.eu.